Mi lesz nyugdíjas korunkban?

Ez a kérdés többször elhangzik a tárgyalásaink során, s nem meglepő módon korosztályonként változó reakciókat kapunk.

Ha egy fiatalnál kerül szóba a téma, (akinek lenne még ideje kisebb összeggel hosszabb távon cselekedni – de hiányzik ez a jó szokás a környezetében) akkor a „messze van az még” önnyugtató-pajzzsal védekezik az átgondolás éles elmekardjának suhintása ellen.

Ha egy ötvenes korban járónak szegeződik a kérdés, akkor a „meg sem érem” irány (inkább meghalok addig – de azügyben sem védtem még meg a családot), vagy a slágerből is ismert: Már késő, már késő, segíteni ezen nem lehet! – szlogen húzza a feledés homályába vissza a cselekvésre ébredő elmét.

A valójában cselekedni képes (időben van és van jövedelme) korosztály viszont érti már a problémát, tudja is, hogy kevés segítségre számíthat, de a hétköznapok viharai (iskolába vinni a gyereket, drágán tankolni, túlélni a Covid okozta sokkot, megoldani a napi problémákat és hétvégén kicsit lazulni) nem engedik elindítani a folyamatot, mert mindig van fontosabb kiadás.

Az élettörténet pedig így fog alakulni..

A családok egyre később vállalnak gyermeket (35 évesen szül az anya, apa már 40), mire a diplomát megszerzi (s addig komoly támogatásra van szüksége) a „véndiák”, addigra a szülők elérik a nyugdíjkorhatárt. A diákság után az életkezdés (első lakás, házasság, jobb autó, szebb életkörülmények) viszi el az anyagi erőforrásokat (ezt vagy a szülő – a nyugdíjas énjének felhalmozott vagyonból, vagy az ifjonc az első nagyobb hitelfelvételéből fogja finanszírozni), mindig foglalt lesz minden félretett összeg.

A jelenlegi adórendszernek (Korfa alakulása, elöregedő társadalom, keresők / eltartottak aránya 1:3) több számítás szerint is 2037-ig van fedezete a nyugdíjakra, amelyek már most is csak az adható kategóriában vannak eltemetve, a nincs garancia rá bélyegzővel ellátva.

Az állam is látja a problémát, annyit tesz, hogy az SZJA vissza igénylés körébe felvesz pár öngondoskodásra motiváló terméket (Nyugdíjbiztosítás, Önkéntes Pénztár, NYESZ) és hagyja, hogy az emberek döntsenek.

A döntést nekünk kell a tárgyalások során elősegítenünk, ami még a fentiek taglalása, ismertetése és kielemzése után is fulladhat halasztásba. Mert minden sürgetőbb..

Egy biztos, dönteni kell, mert más ezt nem fogja megoldani helyettünk, nekünk kell az alternatívákat felkutatni és személyre szabottan ezek fizetésére anyagi alapokat képezni.

Aki nem tervez, az a bukást tervezi!

Az öreg énünk elvárja tőlünk, hogy vele is számoljunk, használjuk ki ehhez azt a minimálisat, amit az állam és az eszközalap kínálat mögé tud rendelni!

Eljött a cselekvés ideje! TIME